udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Losonci Kelemen

2008. október 15.

Tizedik alkalommal szerveztek Őszi Fesztivált Szamosújváron. A Téka ház és alapítvány köré csoportosuló kétnapos rendezvény minden korosztálynak tartogatott programot, kiállításoktól néptáncon és versen át bábelőadásokig és kézműves tevékenységekig. Október 11-én indult a rendezvény a legapróbbaknak szánt meglepetéssel. A kolozsvári Puck bábszínház Világszép nádszálkisasszony című bábelőadására nagyon sokan voltak kíváncsiak. Délután az újraindult Prücskök játszóházban játszottak az óvodások. Este a felnőtteknek kínált irodalmi csemege következett, énekelt verseket adott elő a losonci Kelemen Trió, felvidéki költők megzenésített verseit. Barlóg Károly és Hajnal Anna zentai egyetemisták saját szerzeményeiket is előadták. A zentai diákszínjátszók Fababaálombál című produkciójukat mutatták be, melyet diákszínjátszó találkozón „legjobb előadás” díjjal jutalmaztak. A napot táncház zárta a Téka házban. Másnap zajlott a középiskolások számára meghirdetett Kodály-vetélkedő, majd fotó- és kerámiakiállítás nyílt, az alapítvány keretében folyó műhelymunka alkotásaiból. A néptáncosok gálájára este volt. Fellépett a Csillagocska (Nagyvárad), a Bogáncs, a Szarkaláb, az Ördögtérgye (Kolozsvár), az Ördögborda (Balánbánya), a Kaláka és a Kiskaláka (Szamosújvár), valamint a Fábiánházi Hagyományőrző Cigányegyüttes (Magyarország). /X. Őszi Fesztivál Szamosújváron. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 15./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék